duna house

Itt vannak a Duna House friss negyedéves számai

Növekedésről számolt be a Duna House az első negyedévre a franchise ingatlanközvetítési tevékenységét illetően, a saját irodák szegmens teljesítménye viszont gyengült. A hitelközvetítői üzletág a lengyel felvásárlásnak köszönhetően duplázni tudott az egy évvel korábbi szintről.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House bejelentette, hogy március 28-a és április 1. között 1 000 darab saját részvény vásárolt tőzsdei forgalomban, a cég munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House bejelentette, hogy március 20. és március 29-e között 520 darab saját részvény vásárolt tőzsdei forgalomban, a cég munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.

Kiderült, mennyi lakást vettek idén a magyarok

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2019 márciusában, országosan 13 689 ingatlan adásvétel bonyolódott. Ez az érték 2 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál, az év első három hónapjában pedig közel 37 ezer lakás cserélt már gazdát.

Kik veszik a legtöbb lakást az országban? - Kor, státusz és motiváció

Egy év alatt a budapesti és a vidéki befektetési célú lakásvásárlók arányai is kevesebb lett a Duna House által értékesített ingatlanokat vizsgálva. A havi adatok alapján Budapesten még mindig jelentős azoknak az aránya, akik befektetésként vásárolnak lakást, mintegy 41 százalék, vidéken ugyanakkor a vásárlók közel azonos arányban befektetők, első lakásvásárlók, valamint a korábbi ingatlanjukat nagyobbra cserélők - derül ki a Duna House Barométerből.

Egyszer van ilyen az életben: gyerek nélkül is bomba üzlet a kormány új dobása

Óvatos becsléssel is százmilliárdos nagyságrendben fogják felvenni a fiatal magyar házaspárok a kormány által július 1-jétől bevezetendő kamatmentes babaváró hitelt - vélik a Portfolio által megkérdezett hitelezési szakértők. A Deloitte, a Duna House és a Bank360.hu szakértői megosztottak abban, mekkora negatív hatása lesz ennek a lakáshitelek piacára, a személyi kölcsönök piacán viszont annál egyértelműbb kiszorító hatást várnak, még a gyereket egyáltalán nem vállaló fiatalok körében is. A Portfolio közelgő Hitelezés 2019 konferenciáján a bankok vezetői is elmondják véleményüket a babaváró hitel várható sikeréről és hatásairól, érdemes lesz eljönni.

Közgyűlést hív össze a Duna House

Közzétette közgyűlési meghívóját a Duna House, a társaság április 18-án 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését, a székhelyén (1016, Budapest, Gellérthegy utca 17).

Tovább vette magát a Duna House

A Duna House bejelentette, hogy a cég hétfőn 500 darab saját részvényt vásárolt a társaság munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House bejelentette, hogy a cég kedden, szerdán és csütörtökön összesen 1050 darab saját részvényt vásárolt a társaság munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.

Továbbra is venni kell a Duna House részvényeit a Concorde szerint

A Duna House a tegnapi piaczárás után publikálta a negyedik negyedéves számait, a cég kétszámjegyű árbevételnövekedésről számolt be, míg a menedzsment a 2019-es évre vonatkozó, optimista várakozásai mellett a társaság 250 forintos osztalék kifizetését javasolja majd a tavalyi üzleti év után. A Concorde elemzője mai gyorskommentárjában kedvezően ítélte meg a társaság negyedik negyedévét, az elemzőház vételre ajánlja a Duna House részvényeit, míg a társaság célárfolyama egyelőre felülvizsgálat alatt áll a Concorde-nál.

Erős negyedévet zárt a Duna House

A szerdai piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Duna House, a társaság árbevétele 68 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben, míg a profit egyszámjegyű növekedést produkált, mindemellett a menedzsment is optimista a társaság kilátásaival kapcsolatban, míg a Duna House részvényenként 250 forintos osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House tájékoztatása szerint a társaság 2019. február 8-án 550 darab saját részvényt vett tőzsdei forgalomban, amit a Duna House a társaság munkavállalói résztulajdonosi programjához használ fel.

Őrület, mi megy a lakáspiacon - 5 percenként eladnak egy lakást

A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2019 januárjában, országosan 10 230 ingatlan adásvétel bonyolódott, ez átlagban napi 330 eladott lakóingatlant jelent vagyis kevesebb mint 5 percenként létrejött egy adásvételi szerződés. Bár a mostani számok a tavaly mért decemberi mintegy 9700 tranzakcióhoz képest jobbak, a korábbi évek januári hónapjaiban azonban a mostaninál néhány száz adásvétellel több volt a magyar piacon.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House kedden 200 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, amelyet a társaság a munkavállalói résztulajdonosi programjához használ fel.

Saját részvényeket vett a Duna House

A Duna House hétfőn 2210 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, amelyet a társaság a munkavállalói résztulajdonosi programjához használ fel.

Saját részvényeket vásárolt a Duna House

A Duna House pénteken 500 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, amelyet a társaság a munkavállalói résztulajdonosi programjához használ fel.

Lakáshitelek: főleg vidéken tarol a fix törlesztőrészlet

A Duna House az új lakáscélú hitelek volumenének 20-30%-os mértékű bővülését, és az ügyletek értékének további növekedését várja 2019-ben. Sajtóközleményük két ábrájából kiderült: különösen vidéken tarolnak a fix kamatozású lakáshitelek, Budapesten pedig már 38% a legalább 15 milliós jelzáloghitelek aránya.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.